Vekerdy Tamás: "Sz@rd le az iskolát!" című írása megint felkavarta bennem az állóvizet a gyerekekkel, gyerekneveléssel kapcsolatban. Lehet van némi alapja és igaza ennek a mondatnak a neves pszichológus szájából, de azért nem eszik olyan forrón...
Véleményem szerint sem jó a magyar oktatási rendszer, de attól még nem ez a jó hozzáállás.
Nagyon sok családban azt látom, hogy tényleg örülnek a szülők, ha az egyre több, iskolában töltött idő miatt, kevesebbet kell a gyerekkel foglalkozni. Sőt, hallottam olyan mondatot "szülő" szájából, hogy maradjon óvodában a gyerek még egy évig, mert akkor neki is van még egy szabad éve, hogy nem kell leülni a gyerekkel tanulni...Ez is felháborító, annak ellenére, hogy szerintem sem emiatt üljünk le a gyerek mellé.
Alapvetően a fejekben kellene rendet tenni, hogy az iskola nem a gyerek megnevelésére való.
Az ,egészen kicsi kortól kezdve a család, a szülők feladata kell(ene), hogy legyen. Kellene, de ez egyre inkább elmarad..... mert nincs idejük... a saját gyerekükre! Kényelmes azt gondolni, amire már egy előző írásomban utaltam, hogy az óvónéni, tanító néni azért van, hogy ezt-azt megtegyen, megtanítson, elmagyarázzon helyettünk. Oka lehet ennek az állandó mókuskerék is, mert a "mindenre valót" meg kell keresni. Itt szó szerint a "mindenre valót" értem, mert a gyereknek meg kell adni mindent. Erre számtalan indokot és magyarázatot hallottam már, hogy miért is kell agyon kényeztetni és állandóan a kedvét keresni a gyereknek, közben pedig megóvni MINDENTŐL ÉS MINDENKITŐL. Gyermekévei alatt majom szeretettel tutujgatják, és csak a drága ajándék az, amitől a gyerek úgy érzi, hogy szeretik. Ezzel pedig saját dugánkba dőlünk, mert ez a mi nevelésünk eredménye. A "mindent meg akarok adni neki"-ben, csak a figyelem a türelem és a minőségi idő nincs benne.... más MINDEN!
Vekerdy szerint a mai oktatási rendszer nem kreatív embereket, hanem droidokat termel ki magából.
Szerintem ez nem, illetve nem ez az oktatási rendszer hibája. Ez a figyelemhiány hozadéka, mert míg nincs időnk, kedvünk, munka után idegrendszerünk, és sorolhatnám ( tudják, a "mindenre való") a gyerekkel foglalkozni,addig kényelmes, hogy a gyerek a gép vagy a tévé előtt konrollerrel a kezében tölti az iskolán kívüli összes idejét...
Érdekes módon valahogy ez számukra sem annyira fárasztó...Köszönöm, hogy itt jártál!

Sok minden amit életünk során teszünk és esetleg elrontunk javítható.... legyen is így, hiszen a lónak is...

A minap egy gyereknevelésről szóló cikket olvasva jutott eszembe, hogy ez az egyik olyan dolog- mert biztosan van több is- amit nem tudunk elölről kezdeni, ha elrontjuk. ezért is olyan nagy- véleményem szerint pedig az egyik legnehezebb- dolog , gyereket "jól" nevelni.
Miért is gondolom, hogy szavaim bárkinek is jelentőséggel bírhatnak???

Féltucatnyi gyereket nevelek- egy részét már lassan múltidőben, mert nagykorúvá váltak, de felnőni számomra sosem fognak.
Szerencsés anyuka vagyok, mert sosem kerültem olyan helyzetbe az elmúlt 28 évben - mióta gyerekem van- hogy bármelyik is hisztibe kezdett volna az utcán, boltba, vagy bármilyen nyilvános helyen. A legkisebb is 14 éves lesz lassan és remélem, hogy nem most fog eszébe jutni, hogy toporzékolni támad kedve.... szerintem erről már lemaradtam, szóval nem vagyok a téma nagy szakértője. Viszont...
Szerintem tudták nagyon jól, hogy nálam ezzel úgysem mentek volna semmire.... és itt szeretném hangsúlyozni újfent a szülők felelősségét . A gyermekeim megtanulták, hogy nem lehet, nem szabad és nem kell így viselkedniük ahhoz, hogy elérjenek valamit. Bevásárlások alkalmával sem engedtem sosem a könyörgésnek sem (mert hiszti nem is volt). Nem az övék volt a döntés joga, hogy veszünk, vagy nem veszünk, de ha jelen voltak eldönthették, hogy milyen ízű legyen a keksz, csoki, joghurt.
Ha szerettek volna valamit azért az estek nagy részében " meg kellett dolgozni". Így tanulták  meg, hogy a sült galamb nem repül a szánkba, és ezzel a módszerrel nagyon jól kordában tartottam őket.

Ez a hiszti jutalmazása?

Ez semmiképpen nem összetévesztendő a hiszti jutalmazásával. Hogy mire gondolok? Ha a gyermek hisztizik, mert nem akarja összepakolni a játékait, és úgy vesszük rá, hogy jutalmat ígérünk neki, akkor arra tanítjuk meg, hogy szívességet tesz nekünk és mi azt meg is háláljuk, például édességgel. Ebbe a hibába soha ne essünk!
Fokozatosan meg kell tanítani neki, hogy vannak feladatai. Ezek elvégzése pedig természetesen az Ő feladata és nem jár érte jutalom.
Először anyuka/ apuka pakolja össze a játékot-mert megmutatom hogyan kell csinálni.
Aztán együtt pakolunk- mert megtanítom hogyan kell csinálni.
Végül pedig eljön az idő, mikor már olyan nagy és ügyes lesz, hogy ez mától az Ő feladata lesz, és egyedül vagy a tesókkal kell csinálni.

Hiszti, mint viselkedési minta

Dolgoztam már több helyen is, egy közös volt a munkáimban, mindig emberekkel kellett bánni. Ez hálás, ugyanakkor nehéz is, mert ahány ember annyiféle. Egy rendezvény alkalmával jegyeket vett egy anyuka a kislánya fellépésére, és főpróba után derült ki, hogy messze esik a tánctér a megvásárolt ülőhelyektől. Szerették volna közelebbire cserélni a helyeket, de az előadás előtti napon sajnos ebben már nem tudtam segíteni nekik. Nem voltak szabad helyek. Látszott, hogy nagyon bántja a dolog, de csak sajnálkozni tudtam, segíteni nem. Ekkor megszólalt a tizenkét-három éves formájú kislány, ezzel a felkiáltással:
-Anya hisztizz!!!
Az anyuka , mint egy parancsszóra, kis termete ellenére látványosan lábujjhegyre emelkedett, méretes tüdejét teleszívta levegővel, féloktávnyi hangmagassággal feljebb és ugyanilyen mértékben felemelve hangerejét is, újra elkezdett méltatlankodni, hogy miért nem tudok segíteni a problémáján.
Kikerekedett szemmel hallgattam végig türelmesen és közlési módszerétől fokozatosan elszállt minden együttérzésem ellenére is, barátságosan elmosolyodva egy halk sajnálom hagyta el a számat...... ennyire futotta, mert talán már nem is sajnáltam annyira.

Köszönöm, hogy itt jártál! 
Visszavárlak!

Sok minden amit életünk során teszünk és esetleg elrontunk, javítható...legyen is így, hiszen a lónak is...
A minap egy gyereknevelésről szóló cikket olvasva jutott eszembe, hogy ez az egyik olyan dolog-mert biztosan van több is- amit nem tudunk elölről kezdeni, ha elrontjuk. Ezért is olyan nagy- véleményem szerint pedig az egyik legnehezebb- dolog,gyereket "jól" nevelni.

Miért is gondolom, hogy a szavaim bárkinek is jelentőséggel bírhatnak???
Féltucatnyi gyereket nevelek-egy részét már lassan múltidőben, mert nagykorúvá váltak, de felnőni számomra sosem fognak.

Saját gyermekeimet is két csoportra szoktam osztani, hiszen a három nagy már felnőtt , a három kicsi meg a kamaszkorát éli éppen, ami- tapasztalatból tudom- nem tart örökké. Nem akarok én egy szülőt sem megítélni. Nagyon is megértő vagyok a gyerekeket nevelő szülőkkel, de csakis velük, a "NEVELŐ" szülőkkel, mert aki nem neveli a gyerekét magára vessen.
A gyermeket ugyanis valaki mindenképpen neveli. Ha nem apuka és anyuka adja át a viselkedésmintát, akkor a környezetből veszik. Az ovis csoportból a társak, a haverok a suliból, a térről, és ezek hatására a gyerek megállíthatatlanul fejlődik, vagy neadj' Isten visszafejlődik..... de tenni ezért soha nem késő!

Adjunk nekik feladatot!

Már nálunk is a két csoport között óriási a különbség. A kicsik nehezebben kezelhetők.
Tudom, hogy egyre nehezebb dolguk van a szülőknek, hiszen a technika fejlődésével is fel kell venni a versenyt, és már az újszülöttek is okosabban jönnek a világra.... a nevelés akkor is a szülő feladata!!!
A fent említett cikk szerint, az agyonkímélt gyerekek korát éljük. Teljes mértékben egyetértek. Nincs a gyerekeknek feladatuk, nincs kellő elvárás velük szemben, pedig kellene hogy legyen. Véleményem szerint nagyon sok szülő ezzel rontja el, pedig ezekből a feladatokból tanul a gyerek..... és nem csak porszívózni tanul meg, ha ez az ő feladata lesz.

Nem kell minden döntést a gyerekre bízni!

Igen, nyugodtan döntse el, hogy

• a pirosra sütött, vagy a kevésbé sült krumplit szereti.
• tanulás előtt, vagy után szeretné kiporszívózni a szobáját.
• a két könyv közül melyiket olvassa el előbb, melyiket később.

Ne az legyen a választási lehetőség, hogy akar-e porszívózni, levinni a szemetet, olvasni vagy nem!

Egy reggel munkába menet elhaladtam egy telefonját nyomkodó anyuka és óvodáskorú gyermeke mellett és a következő beszélgetésnek voltam fültanúja:

-Anya! Nem jól van befűzve a cipőm.... szorítja a lábam.

-Majd az óvónéni befűzi...

Könyörgöm!!! Az óvónéninek több ideje van a másik 30 gyerek mellett? Nekem nincs a sajátomra? Mert fontosabb , hogy napra- sőt! percre kész legyek, mint az a fránya cipőfűzés? Beadom a gyerekem óvodába, agyon puszilgatom, szeretgetem majomszeretettel és nem vagyok képes ennyire???!!!

 Van még néhány történet a tarsolyomban...
Ha érdekel, szívesen veszem ha legközelebb is ellátogatsz!